Völgységi Önkormányzatok Társulása
Kapcsolat:
Széchenyi tér 12.
Tel.: (20)466-2277
Fax: (74)500-252
Levelezési cím: 7151 Bonyhád, Pf.: 56
e-mail: vot7151@gmail.com
Hírfolyam
Frissítve: 2018. február 12.
Élmény- és értékalapú,
vidám ismeretszerzés
Kisvejke-Pécs – A kisvejkei Máj sukár juma (Egy szebb világ) tanoda vezetése nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hozzájuk járó
fiataloknak olyan szabadidős programokat szervezzenek, amelyek túlmutatnak a puszta kikapcsolódáson. Vagyis a kirándulások során is az értékalapú
ismeretszerzés és a növendékek látókörének bővítése kerül a középpontba.
Ezt példázza a legutóbbi, baranyai túrájuk is, amelyhez húsz tanuló és öt felnőtt csatlakozott. A Pécsi Nemzeti Színházban jártak, ahol a Pán Péter című családi
musicalt tekintették meg. Nagy sikert aratott az ifjak körében a tanoda kezdeményezése, amely ezzel még nem ért véget. Ugyanis az intézmény idén négy
alkalomból álló bérletet biztosít a nehéz sorsú diákok számára – tudtuk meg Jákovics Vilmostól.
A tanodát működtető Aparhanti Független Roma Egyesület elnöke tapasztalatait alapul véve megjegyezte: a pécsihez hasonló, a növendékek számára életre szóló
élményt jelentő programok a motiváltságukra is jótékony hatással vannak. Ezáltal – folytatta a vezető – a szabadidős tevékenységek is legalább olyan fontosak
intézményük életében, mint a mindennapok során végzett egyéni fejlesztések.
Vizin B.
NEMES GESZTUS
Az Összetartás Mórágyért Egyesület idén is csatlakozott a Szemem Fénye Alapítvány felhívásához, amellyel a pécsi Dóri Házat támogatták.
A civil szervezet mellé állva a falu lakossága, a helyi általános iskola, az óvoda, a német nemzetiségi néptáncegyüttes és a bátaapáti általános iskola
is részt vett a jótékony akcióban. Ennek során pirosba öltözve fejezték ki együttérzésüket a beteg gyermekek iránt.
A kezdeményezés részeként pénzadományt is gyűjtöttek: közel 45 ezer forinttal járultak hozzá a pécsi intézmény működéséhez – tájékoztatott Nagy Jánosné,
az Összetartás Mórágyért Egyesület elnöke.
V. B.
(forrás: Nagy Jánosné)
Pályázatok és saját bevétel
szükséges a fejlesztésekhez
Nagymányok – A február 12-én tartott tanácskozásán elfogadta a nagymányoki képviselő-testület a város 2015. évi költségvetését.
A mérlegfőösszegben szereplő 255 millió 547 ezer forinttal kapcsolatban Karl Béla megjegyezte: a forrás az önkormányzat működtetése mellett csupán a kötelező
feladatok ellátására elegendő. Fejlesztésekre, vagy éppen a település augusztusi, ezer éves jubileuma alkalmából szerveződő programsorozatra már nem tudtak
elkülöníteni ebből. Nagymányok polgármestere hozzátette, akárcsak az eddigiekben, a jövőben is igyekeznek pályázatokból, valamint saját bevételekből plusz
forráshoz jutni a település szebbé, élhetőbbé tétele érdekében.
A költségvetés mellett többek között a helyi közművelődési központ igazgatói posztjára kiírt pályázatok elbírálását is napirendre tűzték.
Összesen egy induló volt, azonban a jelentkező nem felelt meg a pályázati kritériumoknak, így végül arról határozott a testület, hogy átmenetileg továbbra
is a jelenlegi vezető irányítsa az intézményt.
Ugyancsak az előterjesztések között szerepelt a város több épületét érintő napelemes rendszer telepítéséről szóló döntés. Karl Béla emlékeztetett:
két évvel ezelőtt már csatlakozhattak volna egy ehhez hasonló, de csupán 50 százalékos támogatási intenzitású programhoz.
Akkor többen sérelmezték is, hogy ezt nem tették meg. Azonban – mint fogalmazott – az idő őket, döntésük helyességét igazolta, mert a mostani program közel
100 százalékos támogatást biztosít számukra, hogy az önkormányzat, az óvoda, a konyha, illetve a szociális intézmény tetejére napelemes
rendszert telepítsenek közel 29 millió forint értékben. Kérdésünkre elmondta, ahogy az időjárás engedi, nekilátnak a munkának,
mert májusra el kell készüljön a fejlesztés.
V. B.
Az elhurcoltakra
emlékezett a falu
Kismányok – A kismányoki német önkormányzat koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a 70 évvel ezelőtt „malenkij robotra”
elhurcoltak emlékére. A kismányoki emlékművön 19 név szerepel az 54-ből, akik soha nem láthatták viszont szeretteiket.
Műsort adtak a kismányoki gyerekek, az elhurcoltakról versben emlékezett meg Becker Tamás és Vékony Roland.
Az emlékművet Aradi András evangélikus lelkész szentelte meg, ünnepi beszédet pedig Simon László polgármester mondott.
V. B.
(forrás: Simon László)
Jó hangulatú program,
látványos meccsek
Závod – Asztalitenisz bajnokságot tartottak a közelmúltban a völgységi községben.
Összesen 16-an csatlakoztak a sportos programhoz, fiatalok és idősebbek egyaránt.
A nap során lejátszott mérkőzések alapján az alábbi sorrend alakult ki: a dobogó legfelső fokára Dávid Zoltán állhatott fel, megelőzve Spiel Mártont és Jordáki Józsefet.
A legidősebb versenyzőt, vagyis Illés Gergely különdíjban részesítették a szervezők, akik a kiváló program zárásaként egy vegyes pörköltre is meghívták a jelenlévőket.
V. B.
(forrás: Nagy Natália)
Nagy sikert ért el
a bonyhádi kisdiák
Bonyhád – Véget ért a SES (párizsi és luxemburgi értéktőzsde: SESG) által negyedik alkalommal meghirdetett
ASTRA Tehetség gyermekrajzverseny,
amelyet Magyarországon, Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában rendeztek meg –
olvasható sajtóközleményükben. A gyerekek által készített 12 legjobb alkotást a művészekből és művészeti oktatókból álló szakértői zsűri választotta ki.
További 6 gyermek rajzát pedig a közönségszavazatok alapján díjazták értékes nyereményekkel.
A 2014-es pályázaton az ifjak szabadjára engedhették kreativitásukat: rajzaikat bármilyen, műholdakkal kapcsolatos témában elkészíthették.
A 8 és 15 év közötti gyermekeknek szóló verseny 2014. október 1-jétől november 30-ig tartott.
A pályázati felhívást összesen 944 iskola kapta meg a résztevő országokban. Hazánkból nem csupán rekord mennyiségű rajz érkezett, hanem magyar siker is született.
A közönségszavazatok alapján a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (BÁI) Vörösmarty Mihály Tagintézményének ifjú tehetsége, a 11 éves Both Marietta is a legjobbak között szerepelt.
A közlemény arra is kitér, hogy a kezdeményezés jótékony célt szolgált: az ASTRA minden beküldött kép után 1 eurót adományozott a Horvát Vöröskeresztnek.
A pályázattal összegyűjtött összeget olyan általános iskolák támogatására használják fel, amelyek a 2014-es árvíz idején sérültek meg Horvátországban,
Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában. Az ASTRA Tehetség gyermekrajzversenyt először 2011-ben hirdette meg a vállalat azzal a céllal, hogy a kiválasztott
nonprofit szervezetek támogatása révén arra ösztönözze az általános iskolás gyermekeket, hogy alkotva ismerkedjenek meg a technológiai fejlesztésekkel.
V. B.
(forrás: VÖT)
Folyamatosan bővül a bonyhádi tanulmány
Bonyhád – Köszönöm, hogy ötleteikkel, tanácsaikkal hozzájárulnak ehhez a hetek óta tartó munkához.
Szerepvállalásuk sokat segít abban, hogy egy minden részletre kiterjedő, az itt élők javát szolgáló Integrált Településfejlesztési Stratégiája (ITS)
készüljön városunknak – mondta dr. Égi Csaba, Bonyhád alpolgármestere a közelmúltban tartott fórum felvezetéseként.
A Városházán zajlott tanácskozáson dr. Jeney László, a bonyhádi ITS felelős tervezője ismertette, mely’ szakaszánál tart az előkészítő munka.
Arról biztosította a jelenlévőket, hogy a célkitűzéseknek megfelelően, napról-napra gazdagodik a tanulmány, köszönhetően az ebben közreműködők meglátásainak.
Emlékeztetett, a nyár elejére kell elkészüljön az az egységes szerkezetbe foglalt javaslat, ami a városvezetők jóváhagyó nyilatkozatával továbbítható a
Belügyminisztériumba.
V. B.