Völgységi Önkormányzatok Társulása
Településtörténet
Nagymányok nagyközség a Mecsek hegység keleti kiágazásának északi oldalán - nagyon szép természeti környezetben -
Tolna megye déli peremén fekszik. A település lakóinak száma 2297.
A községre vonatkozó első írásos emlék 1015-ből való. A török pusztítás következtében elnéptelenedett községbe
katolikus vallású németek kerültek betelepítésre, a ma itt élő lakosság 50%-a német nemzetiségű.
Nagymányok az 1800-as évek végéig mezőgazdasági jellegű település volt. 1887-1964-ig kőszénbányászat folyt,
mely a község életét és fejlődését nagyban befolyásolta.
Az általános iskolai oktatás a II. Rákóczi Ferenc Általános és Zeneiskolában biztosított, ahol kéttannyelvű és német nemzetiségi oktatás folyik.
A település intenzív kulturális életét a Művelődés Ház irányítja. Működteti az ifjúsági fúvószenekart, a gyermek irodalmi színpadot,
a német nemzetiségi hagyományőrző együttest (felnőtt és gyermek tánccsoportokat, gyermek és felnőtt kórust). Községünk legfőbb
látványossága a már távolból látható 1783-ban elkészült tiszta barokk stílusú Római katolikus templom, homlokzatán az I. és II. világháborús
emlékművek és a hozzá kapcsolódó műemlék jellegű plébániával. Az ide látogatónak szép látványosságot nyújt a község déli részén lévő kálvária domb.
Érdemes megnézni a műemlék jellegű Nepomuki Szent János és Szent Vendel szobrokat, valamint a község négy kápolnáját.
Feltétlenül megtekintésre érdemes a német nemzetiségi és paraszti hagyományokat megörökítő helytörténeti gyűjtemény és az 1994-ben épült
Evangélikus templom, tőszomszédságában a Bányász emlékművel. Új színfoltja településünknek a nemrég elkészült szabadidő központ és a
Magyarországi Új Apostoli Egyház épülete. A község természeti adottsága - déli része erdős, dombos - jó lehetőséget biztosít erdei
kirándulásra, vadászatra.
Lakosság száma: 2397 fő (2011-es adat)
Belterület: 171 ha
Külterület: 1068 ha
Önkormányzat
Polgármester: Karl BélaJegyző: Dr. Klausz Judit
Alpolgármester: Melcher Zsolt
Polgármesteri Hivatal:
7355 Nagymányok, Dózsa u. 28.tel: 74/558-040
fax: 74/558-043
e-mail: polghiv@nagymanyok.hu
polgarmester@nagymanyok.hu
Önkormányzati képviselők:
Hohl Árpád FerencIllés Tiborné
Müller Patrik
Roma Nemzetiségi Önkormányzat:
Lakatos MónikaOrsós Zoltán
Német Nemzetiségi Önkormányzat:
Stallenberger József (elnök)Guth Anikó
Hirschmann Ádám János
Orbán Tamás
Bejegyzett civil szervezetek
Nagymányoki SportegyesületNagymányok-Reichelsheim Baráti Kör
„Völgység” Turista Egyesület
Nagymányoki Szőlő- és Bortermelők Baráti Köre Egyesülete
Nagymányoki Faluvédő Egyesület
„Glück Auf” Nagymányoki Jószerencsét Egyesület
Nagymányoki Honismereti Egyesület
Mányoki Gyerekekért Alapítvány
Nagymányoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Polgárőrség
Nagymányoki Római Katolikus Egyházközség
Nagymányoki Evangélikus Egyházközség
Informális közösségek, csoportok
„Vox-Humana” Nagymányoki Magyar Kórus EgyesületMecseki Bányász Szakszervezet Nyugdíjas Tagozat, Nagymányoki Alapszervezet