Nagyvejke község Tolna megye határvidékén, a Mecsek hegység északi nyúlványának előhegyei között, egy észak-déli irányú mélyedésben
elnyúlva fekszik. A községet a régészetben nevezetessé tette 1969-70-ben két jelentős lelet, a kora illetve késő bronzkorból.
A honfoglalás után a Monoszló nemzetség szállta meg. Egy 1374-ben kelt határjáró levél Tolnai Miklós birtokában tünteti fel.
A török hódoltság után az elpusztult települések sorában szerepelt. Valamikor Német-Vejkének is mondták. Nagyvejke 1773-ben gróf
Apponyi József birtoka lett. Az itt lakók akkoriban kukorica-, búza, és dohánytermesztéssel foglalkoztak.
A kitelepített németsége helyére istensegítsi székelyek kerültek. Itt élt Gáspár Simon Antal, a bukovinai székelyek néprajzi gyűjtője.
Ő írja, hogy a nagyvejkei római katolikus templom évszáma (1777) szimbolikus dátum, mert ugyanaz, mint Bukovinába kerülésük éve.
A templomot az 1990-es években felújították. A község 1997-ben ünnepelte 250 éves fennállását, mely alkalomból a községből elszármazottak
találkoztak és ünnepeltek. Nagyvejke statisztikai lakosságszáma 156 fő.
A falu legnagyobb értékű természeti szépsége a 2 km hosszú erdőrész, valamint a falu közepén végighúzódó fásított árok,
amelyben kis patak csörgedez. A falut körülvevő erdejével Nagyvejke a turizmusra és a betegségek megelőzésére kiválóan alkalmas hely.
Jó levegője, csendje pihenést kínáló lehetőség.