Kisvejkén az emberi település nyomai a bronzkorba vezetnek vissza bennünket. A falu ősi magyar település.
A IX. században szállták meg ezt a minden életfeltételt biztosító őstájat és századokon át folytatták
itt megszokott életmódjukat. A község a XIV. században királyi birtok.
1696-ban a porták összeírásánál Kisvejkét a kihalt településeknél találjuk. Lakóik elszéledtek.
A község néhány évtized múlva újra települ. Az 1715. évi megyei összeírás alkalmával 22 háztartást írtak össze.
A falu lakói ebben az időben jobbágyok és zsellérek kategóriáiba tartoznak. Lakói mind magyarok voltak.
A község jó gabonatermő földjei és makkerdei kedvező feltételeket biztosítottak a megélhetéshez. Az újra települt falu lakossága hamarosan növekedni kezdett.
1854-ben az összeírás alkalmával a lakosság összlétszáma Csókafővel együtt 863 fő volt.
Az 1863. évi tűzvész katasztrófa következtében 31 család vált hajléktalanná. A hajléktalanok közül sokan elvándoroltak, a lakosság lélekszáma egyre kevesebb
lett és a nemzetiségek arányais göykeresen megváltozott.
Az 1930. évi népszámlálás alapján a jelen lévő népesség száma 736 fő, ebből 288 fő magyar és 444 fő német anyanyelvű.
Kisvejkének önálló plébániája, lelkészi hivatala nem volt. Kisvejkén a római katolikus egyházi ügyek a závodi plébánián intéződtek, vagyis Kisvejke a závodi plébánia filiáléja volt.
A falunak korábban volt szerény temploma, amely valószínű az 1863. évi nagy tűzvész következtében pusztult el.