A Bonyhádot Bátaszékkel összekötő út mellett fekvő település elérhető az 56-os út Bátaszék feletti szakaszáról is. Vasútállomása is van, a Dombóvár - Bátaszék - Baja vonalon juthatunk el ide. Német ajkú lakosai valamikor híres szarvasmarha-tenyésztők voltak, olyan szép bikaistállót építettek, hogy a környékbeliek mőcsényi gimnáziumnak csúfolták (TSZ-irodává építették át). A település központjában helyezkedik el a felújított művelődési ház, tájház, vegyesbolt és vendéglő.      Mőcsényhez tartozik a 2 kilométerre lévő Palatinca is. 1959-ben hozzácsatolták a szomszédos Zsibrik falut. A korábban önálló község Baranyához tartozott. Német lakóit kitelepítették, vagy elköltöztek, evangélikus templomuk, melybe az egész falu belefért, üresen áll.      Néhány nagyon szép régi parasztház látható, így a templom fölött egy Fachwerk-építésű is. A református egyház által működtetett Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány telepén a kábítószeres fiatalokat gyógyítják, rehabilitálják.

    

Látnivalók:

- a műemléki értékű barokk katolikus templom (1767)
- az 1990-ben felújított palatincai kápolna
- a zsibriki evangélikus templom és a néhány szépen felújított parasztház
- a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót Támogató Alapítvány (KIMMTA) intézménye
- Néprajzi gyűjtemény (német, székely, felvidéki)

Önkormányzat

Polgármester: Krachun Elemér
Jegyző: Dr. Brandt Huba

Polgármesteri Hivatal:

7163 Mőcsény, Béke u. 2.
tel.: 74/409-350
fax: 74/409-382
e-mail: mocsenyhivatal@gmail.com

Önkormányzati képviselők:

László Péter
Takács-Édes Szilvia
Teleki Jánosné
Váncsa Tibor

Bejegyzett civil szervezet

Mőcsényi Nyugdíjas Egyesület